Testvér településünk Kémer rendszerint megtartott Nóta estéjére hívtak meg bennünket. Kis buszunk déltájban kellemes októberi napsütésbe kanyarodott be a kémeri dombok közé. A völgyet pedig sejtelmesen lengte be a pálinkafőzők füstje. A híres kémeri pálinka cefre alapanyag a szilva, melybe az egész nyár beleérlelte az összes melegét és vidámságát. Egy- egy ilyen találkozón pedig ki is adja magából. A busz Művelődési Házhoz érkezése után nem kíméltek bennünket vendéglátóink üdvözlés után rögtön az ügyes kezű asszonyok fáradhatatlan munkájának köszönhetően kulinális élvezetek garmada következet töltött káposzta, húsos tál, omlós kenyér és foszlós kalács, gyümölcs és pálinka, bor –és még több pálinka. Felköszöntöttük a falu első emberét Leventét születésnapja alkalmából és próbáltunk mindenkivel egy kicsit beszélgetni, mert ha együtt vagyunk tudjuk, hogy háromszor olyan gyorsan megy az idő.

Természetesen ha már pálinka főzés időszakában vagyunk megnéztünk néhány pálinka főző műhelyt, az egyiknél már isteni bográcsos birkagulyás rotyogott –ezt sem lehetett kihagyni.

Autókba szálltunk, hogy körbe járjuk a környéket.  A magaslatokról megnéztük a végtelennek tűnő őszi arany barna színekkel festet dombokat, a kilátást a békésen megbújó falura, a gyönyörű román fatemplomot a múlt emlékeit és a jelen fejlesztéseit egy szép kis közparkot, új utakat, csatornázást.

Az esti Nóta Gálán újabb tradicionális ételek kerülnek elő csorba leves, vegyes húsos tál, túros batyu. Kémeren nem csak a beszéd ízesebb, de az ételek is. A hagyományos konyhát jobban őrzik, ahogy kultúrájukat, dalaikat is. Tapinthatóan kapaszkodnak bele, mint fák a gyökereikbe. Mindenféle sokat ártó politikai lózung nélkül, belénk ivódik mit jelent magyarnak lenni, mert itthon mi természetesnek vesszük mindazt, ami kint eggyé kovácsolja őket. Ilyen erős gyökerekkel nem csoda hogy e kis falu számos ott élő vagy vissza-vissza járó művészt adott Romániának és a magyar közösségnek. Az est során őket is megismerhettük, illetve kiosztották a Kémerért legtöbbet tett embereknek járó „ÉLETMŰ” díjat. A vacsora után pedig hajnalig húzta a banda, szólt a magyar, cigány, és román nóta. Aztán reggelig egy rövid alvás, mert nincs idő indulás előtt még sokat szeretnénk beszélgetni -ebéd- finom gyomrot nyugtató húsleves természetesen házi csigatésztával (melyet a faluban élő asszonyok készítenek) - majd indulás az Önkormányzat előtt várakozó buszhoz. Még egy rövid búcsúzkodás az opálos, felhősödő időben. A szomorúságot humorral ütjük el, mert mind tudjuk nehéz, dolgos hónapok telnek el, mire újra találkozhatunk. Felszállunk a buszra, élményekben gazdagon indulunk haza, és mire a falut elhagyva csendesen kaptatunk fel a dombra, az ég néhány csendes könnycseppet morzsolt a buszablakára.

Köszönjük Kémer!

Nagyobb képekért katt a fotókra!